Forrás: vitorlazas.hu
Mesterházy-Nagy Ákos, közismertebb nevén Piri tagja volt annak a csapatnak, amelyik elindult a 2009-es Rolex Middle Sea Race vitorlás versenyen. Piri előtte részt vett az V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságon, Litkey Árpád csapatát erősítette és a nyár folyamán szintén Litkey Árpival megnyerték a Star magyar bajnokságot.
Szervusz Mátyás!:) A Spirit of Pleasure-el (ex-Arcadom, ex-Diego).
Elsősorban azért, mert nagyon sportos. Viszont nagyon sok meló volt vele, nem a tengeri vitorlázásra lett kitalálva. Sokkal kisebb az oldalmagassága, mint egy tengeri hajónak és nem nagy hullámokra, kreuzolásra van építve. Ettől függetlenül a hajó jól össze volt rakva, fel volt szerelve függőágyakkal, mentőszigettel, vízhatlan kamrákkal és vízballaszt is volt, de a hajó gyártásából kifolyólag sok problémánk akadt.
Például eresztett pár helyen, pont ott, ahol a vízhatlan kamra volt, így az nem funkcionált 100%-osan, de menet közben megjavított és már nem ereszt.
Elsősorban a fent említett hibák miatt. Sokat kellett volna még kreuzolni, ha nem fordulunk vissza. Egy nap alatt tettünk meg 35 mérföldet és még 150 lett volna. Sok vizet szedtünk, a hajó eresztett ugye több helyen, a borulásunk után a motor levegőbeszívó szelepe beázott és a fél tank sósvíz volt.
Raumban haladtunk, grósz és genakker volt felhúzva. Meg kellett hauzolnunk, de a szél 30 csomóig erősödött és erre még jött egy nyomás, amikor az egész történt. A hajó kialakítása végett, ha backboardon mész lee-girig lesz és most is ez történt, elindult a hajó orra lefelé, majd Zsolti ellenkormányzott és amikor elindult visszafelé az orra, megbillentünk luv-ba és a nyomás pont akkor kapott el minket. Aztán felluvoltunk és bámm, megvolt a baj.
Kb. 80 hajó állt rajthoz, de nagyon sokan visszafordultak. Mi 3 napig mentünk, majd 2 napig tartott a visszafele út és ekkor, az 5. napon még csak 8 hajó futott be. A versenyt a Leopárd nyerte, 2 nap alatt befutottak.
Két csapatot csináltunk és így váltottuk egymást 4 óránként. 4 óra meló, 4 óra pihi. Az első csapatban volt Józsa Márton, a hajó tulajdonosa és skippere, Kelemen Tamás (Keló), Aranyosi Zsolt és Németh Áron. A második csapat: Palatinus Tibor (Tibor kétszer elindult megkerülni a Földet a Quadrigával, ami ugyanilyen hajó, de technikai okok miatt mindkétszer visszafordult), Király Zsolt, Galgóczy Tamás és jómagam.
A hajó eredetileg Split alatt áll, onnan vitték le 3 nap alatt (Józsa Márton, Aranyosi Zsolt, Palatinus Tibor, Galgóczy Tamás). A többiek, Király Zsolti, Kelemen Tamás (Keló), Németh Áron és én Máltán csatlakoztunk. Keló, Áron és én az V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságról repültünk le (Zadar-Pisa-Málta), Király Zsolt pedig családjával ment le. A hajót hatan vittük vissza, Keló és Király Zsolti nélkül.
A max sebességünk 18,8 csomó volt és 47 csomós szelet mértünk a borulás előtt.
Volt egy nagyon durva fokk cserénk Áronnal, 6 méteres hullámokban...Be voltunk öltözve, be voltunk kötve, egy hullám kb 3 métert dobott hátra minket és még a mentőmellény is rám robbant:). Láttunk működő vulkánt,a Sztrombolit éjszaka meg delfineket és medúzákat is:) A rajtnál a negyedik osztályban indultunk utolsó előttinek és ágyuval egy vár tetejéről lőtték a rajtot. Az indulók közt volt a Telefónica és az egyik Ericsson hajó is a Volvo Ocean Race-ről, őket is nagy élmény volt látni. Ezen kívül volt még árboc törés és rengeteg action. A borulás után beszorult a kormányunk alá a két reff kötél, elszállt a genakker és a grosz fall is. Ahogy leestek a vitorlák a genakker sott is beakadt, de az egyik öbölben Király Zsolti felmászott az árbocra és a dupla grosz fall maradékát lehozta, én pedig összefuxoltam a vitorlán maradt részével. Szóval ment a tuning rendesen. A hajó egyébként púpon volt, vittünk magunkkal 2 rícsert, 3 tartalék fokkot, amik kinn voltak a dekken, zsákokban.
Józsa Marci nagyon jófej volt, kaptunk csapat vízhatlant, Musto MPX medium szerkót, ami ha nincs, tuti megfagyunk. Kaptunk még technikai rövidnadrágot és vízhatlan zsákot is, ami nagyon jó volt, mert teljesen szárazon tartotta a cuccainkat.
Összességében nagyon nagy élmény volt, sokat tanul az ember egy ilyen versenyen. Masszívan igénybe vesz mentálisan és fizikálisan is. Figyelni kell, együtt kell dolgozni a csapattal, együtt kell élni a hajóval. Sokszor a pihenő időt se alszod végig, mert feladat van.
Litkey Árpival mentem és másodikak lettünk. Az utolsó futam döntött, hogy nyerünk-e, de sajnos így alakult.
Az első.
Nincs összehasonlítási alapom, de úgy gondolom, hogy a szervezésen lett volna mit javítani. A hangulattal nem volt bajom, jól éreztem magam:)
SÖN:D
Mesterházy-Nagy Ákos
Tóth Mátyás
www.vitorlazas.hu
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!