Mi lesz a sétahajózással 2021-ben? Hogyan szállhatunk vízre idén?

A sétahajózás szerelmesei is nehéz évet tudhatnak maguk mögött. 2020-ban a legtöbb hajótársaság azonnali hatállyal szüneteltette járatait, és vannak olyan tengerjárók, amik már egy éve horgonyoznak valamelyik kikötőben. Nem csoda, hogy egyre többekben fogalmazódik meg a kérdés: „Lesz-e idén sétahajózás?”

Sétahajózás 2021-ben biztonságosan

2020 novemberében az Egyesült Államok járványügyi központja (CDC) létrehozott egy keretrendszert, amely az USA-hoz tartozó kikötők újranyitásával foglalkozott. A legtöbb nagyobb hajótársaság egészen a tavasz végéig nem folytathatja tevékenységeit.

 

Ez azonban még mindig nem válaszolja meg a kérdést, hogy mikor lesz újra biztonságos fellépni egy sétahajó fedélzetére. Na persze, erre a kérdésre nem is olyan egyszerű választ adni, hiszen mindez függ az ember egészségétől, és hogy mekkora kockázatot hajlandó vállalni – legalább is a szakértők szerint.

 

A sétahajózás talán hamarosan folytatódhat, de az iparág elemzői szerint az emberek többsége legalább az év végéig nem érzi majd magát biztonságban egy sétahajón. Nem csoda, hogy a hajótársaságok minden eddiginél többet tesznek annak érdekében, hogy flottáik vírusmentesek maradhassanak.

 

Mi kell ahhoz, hogy újra tengerre kerülhessenek a sétahajók?

Az amerikai kormány szigorú előírásokhoz közötte a sétahajók újraindítását. A hajótársaságoknak biztosítaniuk kell, hogy gyorsan, hatékonyan és olcsón átvizsgálják utasaikat, mielőtt azok a fedélzetre léphetnek. Mindemellett a CDC által jóváhagyott folyamatokat kell követniük, illetve meghatározott felszerelésekkel kell rendelkezniük, hogy hatékonyan azonosíthassák, elkülöníthessék, és kezelhessék az esetleges megbetegedéseket a fedélzeten.

 

Nem kizárt, hogy a felkészültebb hajótársaságok már az év első felében eleget tehetnek majd ezeknek az elvárásoknak néhány hajójukon, de az utasok csak akkor érzik majd biztonságban magukat, ha a CDC, vagy bármilyen más ország egészségügyi szabályai hatékonyaknak bizonyulnak.
A következő néhány hónapban kiderül, hogy a sétahajózás iparága visszatérhet-e a normál kerékvágásba az év végére.

 

Erőfeszítések a biztonság érdekében

A hajótársaságoknak közel egy egész évük volt arra, hogy előálljanak egy olyan stratégiával, amellyel megőrizhetik utasaik biztonságát. A Windstar Cruises például májusban tervezi újra útnak indítani hajóit, és Chris Prelog, a cég elnöke komoly változásokat ígér az utasoknak.

 

Elmondása szerint egy „nagyon robosztus, többrétegű biztonsági protokollal” rendelkeznek, amely a cég „Beyond Ordinary Care” programjának része. A program a Coloradói Egyetem kutatóinak segítségével jött létre, és olyan kórházi besorolású felszereléseket és eljárásokat foglal magába, mint a HEPA szűrők, illetve az UV-C germicid sugárzású fertőtlenítések. Prelog továbbá elmondta, hogy ápolónőket is felvesznek majd a fedélzeti egészségügyi csapatba.
 

Hogyan lehet majd biztonságosan hajózni idén, és mikortól? Lapozz és mutatjuk! Mindenképpen lapozz, és szavazz, szerinted biztonságos-e, fogsz-e te hajóra szállni, ha teheted!