Ahogy a világ lassacskán kezd felépülni a harmadik hullámból, minden esély megvan rá, hogy 2021 nyarán újra útra kelhetnek majd a sétahajók is. Az utazók már nagyon várják, hogy újra világot láthassanak, és persze a hajótársaságok sem ülnek tétlenül, hogy a járványügyi előírásoknak eleget téve biztonságos körülményeket teremtsenek utasaik és személyzetük számára. Kétségtelen azonban, hogy a Covid-19 járványnak köszönhetően (amit sajnos még mindig nem sikerült teljesen visszaszorítani) a sétahajózás másképp néz majd ki 2021-ben, és, jó eséllyel, a következő néhány évben is. Lássuk tehát, hogy milyen változásokra számíthatunk, amint újra zúgni kezdenek a hajómotorok!
Az Egyesült Államok Kongresszusa még 2020 végén új törvényt élesített (Cruise Passenger Protection Act), miszerint minden amerikai sétahajón jelen kell lennie egy orvosnak, illetve a nyilvános helyekre kamerákat kell felszerelni.
Jó eséllyel minden sétahajón változásokat vehetnek majd észre a rendszeres utazók, hiszen valamennyi hajótársaság több figyelmet fordít majd az egészséges és biztonságos körülmények kialakítására. A személyes védőfelszerelések alapnak számítanak majd a személyzet tagjainál, a nyilvános helyek takarítása pedig sokkal gyakrabban és alaposabban zajlik majd.
A koronavírus, és sok más betegség terjedését is segíthet megfékezni, ha egy hajó fedélzetén megfelelő szellőzőrendszer működik. Nem kérdés, hogy a legnevesebb hajótársaságok fokozott figyelmet fordítanak majd ezekre a berendezésekre.
A Norwegian Cruise Line például bejelentette, hogy 28 tagú flottájának összes hajójára új, korszerű légfertőtlenítő tisztítórendszer kerül, modern szűrőkkel. Az MSC pedig UV-C technológiával tisztítja legújabb hajói levegőjét.
Az utasok legalább két, de talán több tesztre is számíthatnak útjaik során. Az első teszt természetesen a hajóraszálláskor történik majd, és lesz egy teszt az úti cél elérése után, mielőtt leszállnának a hajóról.
A két alkalom között több teszt is történhet, habár ez bizonyára az út hosszától is függ. Az utasok arra is számíthatnak, hogy kérdőívet kell kitölteniük, amiben jelezhetik, hogy megfelelnek-e az adott úti cél elvárásainak, illetve előírásainak.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!