Pár szót illik ejteni a Malom-tó mellett közvetlenül elhelyezkedő Halas lépcsőről is, amelyet Varjas Judit, tapolcai iparművész alkotott. A lépcsőre 3 Japán ponty van ráfestve, az oldalfalakon horgászhálók díszelegnek, és a lépcső két oldalán két nagy horgony található. Ha esetleg elsőre nem találnánk a lépcsőt, navigálásképpen, a Főtértől indulva, az elénk tárulkozó útra fel vannak festve színes halak nyilakkal, amelyek elvezetnek a 27 fokos lépcsőhöz.
A Szigligeti vár mindössze 12 km-re található Tapolcától autóval, amit ha arra járunk érdemes megnézni. Szigliget magaslatai közül a Várhegyen fekszik, amely az Öregfalu mellett emelkedik fel 229 méter magasan. Kisebb sétával teljesen fel lehet menni a várhoz, ahol a Balaton, Badacsony, Szent György-hegy és Csobánc várának lélegzetelállító látványa fogad minket. A várban fegyverkiállításra is be lehet menni, a vár belépője felnőttek részére is olcsó.
Tapolca városától Sümeg sincsen messze, ahol szintén vár minket egy várrom. Elsőre, ha felnézünk, teljesíthetetlen feladatnak tűnhet feljutni, ennek ellenére viszont egy jó túracipő társaságában, akár 15 perc alatt is teljesíthető az út. A várban megtekinthető a történelmi múzeum, és ahogy beköszönt a jó idő, a vár körül állatokat lehet simogatni, lovagi gyakorlatokat is láthatunk.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik skanzene, ahol állatsimogatásra, háziállatok megtekintésére, gyerekek és felnőttek számára egyaránt lovaglásra van lehetőség. Véleményem szerint családoknak ide érdemes elmenni, mivel rengeteg gyerekprogrammal szolgálnak.
Számomra ezek a helyek voltak felejthetetlen élmények, de nyilván, ezen látnivalókon kívül rengeteg mást tartogat még Tapolca és környéke, és a Balaton-felvidék is.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!