Nemsokára Kékszalag: 5 tipp a sikeres vitorlásversenyzéshez, profi sortolóktól

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Nemsokára Kékszalag: 5 tipp a sikeres vitorlásversenyzéshez

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Nemsokára Kékszalag: 5 tipp a sikeres vitorlásversenyzéshez


2020/06/28
VN


Gyakran csak a verseny egy későbbi szakaszában derül ki, hogy a rajtkor hozott döntéseid előnyödre válnak-e, vagy sem.

 

Libby Greenhalgh sok hasznos tapasztalatot szerzett első Volvo Ocean Race versenyén (amely ma már a The Ocean Race néven fut), amelyen egy női csapat, a Team SCA navigátoraként vett részt, amit meg is osztott a yachtingword oldalán.

 

„Ahogy a Gibraltári-szoroshoz közeledtünk, jött az előrejelzés egy valamivel jobb szellőről az afrikai part közelében, viszont előnytelen árapállyal. Sam és én kíváncsiak voltunk az alternatívára, és rövidesen a jelentés után irányt is változtattunk. Egyértelmű döntésnek tűnt, de egy ideig nem tudtunk, hogy más is jön-e utánunk.

 

Négy órát kellett várnunk rá, hogy a flotta újra összegyűljön a szorosnál, és megtudjuk, hogy sikerült-e előnyt szereznünk, vagy hátrányba kerültünk. Először nem is láttunk senkit, és némi időbe telt, mire rájöttünk, hogy mi történ. Nagyjából 20 mérföldnyi előnyt sikerült szereznünk a többiekkel szemben, mert a szél 8 csomóról 6-ra esett vissza, ami, az őket zaklató hátrányos árapállyal együtt komoly különbségeket eredményezett.”

 

A következőkben Libby tanácsait olvashatjuk arról, hogy mikor érdemes megkockáztatni egy merész irányváltoztatást.
 

5 hasznos tanács vitorlásversenyekhez profi sportolóktól

1. Ismerd a hajódat

Néha azért érdemes elszakadni a flottától, mert a hajód máshogy működik, mint a többieké. Például a 2019-es Rolex Fastnet Race során a Pip Hare-nek előnyt sikerült szereznie az újabb foiling típusú IMOCA vitorlásokkal szemben, amikor közelebb került a szárazföldhöz Anglia déli partjai mentén.

 

Általánosságban minél lassabb a hajód, annál több vizet szorít ki, és annál inkább érdemes a rövidebb útvonalat választani. Ezzel szemben a dinamikusabb hajók nagyobb előnyökre tehetnek szert, ha megfontoltan szakadnak el velük a mezőnytől.

 

Na persze, amikor más, de hasonló sebességű hajók közelében vannak, a tengerészek általában intenzívebben igazgatják és irányítják vitorlásukat. Ha tehát elszakadsz a mezőnytől, akkor a lehetséges előnyök nagyobbak kell legyenek, mint a sebességvesztésből adódó hátrányok.

 

2. Az árapály fontosabb, mint az előrejelzések

A verseny előtti napokban, illetve a verseny során végig nagyon fontos, hogy odafigyelj az időjárási modellekre. Azonban csak azért, mert rengeteg időt töltesz a különféle modellek elemezgetésével, még nem szabad elfelejtened, hogy ezek csupán előrejelzések, nem pedig szentírások.

 

Ha nem vagy biztos a dologban, akkor érdemes a legkedvezőbbnek tűnő árapály-opciót választani. Tudod, hogy hol számíthattok majd az árapály-kapukra, és hogy vannak olyan kockázatos időszakok, amikor a szél hajlamos lecsillapodni, különösen napkeltekor és napnyugtakor. Ha kiszámíthatatlan szélre számítasz, akkor hagyd, hogy az árapály diktáljon.
 

A többi hasznos tanácsért lapozzatok!


Balaton sport verseny vitorlázás



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Sloop vitorlázat

A legelterjedtebb egyárbocos vitorlázat: nagyvitorla (gross) és orrvitorla (fock).

Lazy Jack

 A nagyvitorla bumra szerelt zippzáros zsákja.

Freibord

A freibord a szabad oldalmagasság a vízvonaltól.

Dobókörte

Dobókörte: fából vagy kötélbõl készült kolonc, segítségével könnyebb, pontosabb a dobás

Fuxolás

A fuxolás, bandázsolás, babázás két kötél tartós összefonása, egymáshoz való tartós rögzítése.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.