Forrás: www.byc.hu
Ritka öt napot töltöttek el Alsóörsön a többtestű hajók versenyzői, ahol a 2010. évi Többtestű Bajnokság utolsó versenynapján az előzőekhez hasonló kritikus időjárás fogadta őket. Az előrehozott rajtidő sem segített verseny folytatásában, így két futam alapján hirdettek végeredményt, amely kevés az érvényes bajnoksághoz.
Az idei évben Alsóörsön rendezi a Balatonfüredi Yacht Club a többtestű hajók Országos Bajnokságát Formula 18 és M3 hajóosztályokban. Augusztus 17-e a nevezésekkel és a hajónkénti ellenőrzésekkel telt, így estére szinte az összes egység készen állt a megmérettetésre. Ma reggel szemerkélő esőben tartották meg az ünnepélyes megnyitót és az azt követő kormányos értekezletet. Az egyre frissülő délnyugati szél lehetőséget adott a tízórai kihajózásra, így a közel húsz hajó megkezdte a készülődést. A rajtnál fújó 7-8 csomós szél sajnos azonban csak az első szakasz végéig tartott, ezért nem sokkal később érvényteleníteni kellett a futamot, és a parton folytatódott a várakozás. A versenyzők igyekeztek minden időt hasznossá tenni, így például sor került a Katamarán Bázis sólyájának javítására. Délután négy órakor semmi jele nem mutatkozott a szélnek, a rendezőség így másnapra halasztott, bízva a kedvezőbb időjárásban.
A reggeli szélcsend miatt a versenyzők parti halasztásra kényszerültek a 2010. évi Többtestű Bajnokságon, ám a dél körül megérkező szellőben a rendezőség megpróbált egy futamot elindítani. Az eleinte frissnek tűnő szél hamar leállt, így a verseny félbeszakadt, és a parton folytatódott a várakozás, ahol a rendező Balatonfüredi Yacht Club dinnyepartin látta vendégül a résztvevőket. A késő délutáni órákban ismét megmozdult a levegő, amikor már sikeres volt az újabb kísérlet. A 6-8 csomós délnyugatias szél végig kitartott, így befejeződött a bajnokság első futama. A versenyen így jelenleg a Formula 18 hajóosztályban a korai rajt miatt visszatérő Várady Szabó János - Petheő Tamás (BYC) vezet, míg a nyílt többtestű osztályban a Szaniszló Péter - Székely András (Katamarán SE) páros áll az élen. A további versenynapokra az előrejelzés hasonló, így a rendezőség igyekszik minden lehetőséget kihasználni a versenyzésre.
Szélcsenddel és parton várakozással kezdődött a 2010. évi Többtestű Országos Bajnokság harmadik versenynapja.A versenyzők barkácsmunkája azonban nem tartott sokáig, mert kevéssel 11 óra előtt keleties szél kezdett lengedezni. Ismerve az eheti időjárási viszonyokat a rendezőség azonnal megragadta az alkalmat egy próbálkozásra. A résztvevők gyorsan, fegyelmezetten vitorláztak a pályára, így még időben megtörtént a rajt, és éppen kitartott az egyre gyengülő szél a kétkörös futam végéig. A nap további részében folytatódott a parti halasztás, majd a feszített víztükröt látva, a rendezők délután 5 órakor holnapra halasztottak. A rendező Balatonfüredi Yacht Club, a Katamarán SE és a verseny támogatói jóvoltából a versenyzők este közösségi programon vehettek részt, ahol marhapörkölt került az asztalra.
Az éles küzdelemben a Formula 18-asok között újra a Várady Szabó János – Petheő Tamás (BYC) páros diadalmaskodott, a nyílt osztály viadalát pedig a tegnapi futamhoz hasonlóan a Szaniszló Péter – Székely András (Katamarán SE) duó nyerte. Ezzel az élen állók már két futamgyőzelmet tudhatnak magukénak, és meghatározó előnnyel várják a folytatást. A rendezők előtt pedig továbbra is áll a nagy feladat, hogy ilyen szélsőséges körülmények között érvényes bajnokságot rendezzenek, amelyhez legalább négy futam szükséges.
A 2010. évi alsóörsi Többtestű Bajnokság negyedik versenynapján a szél hiánya miatt nem tudtak futamot rendezni, így az utolsó nap előtt még csak két futamot tudhatnak maguk mögött a versenyzők. A délelőtt folyamán a gyenge keleties szélben a rendezőség a vízre vezényelte a mezőnyt, ám mire a pályatűzésre került volna a sor, a szélerő elégtelenné vált. A nap további részében parti halasztás következett a tükörsima Balaton mellett. Az eltökélt rendezőség az utolsó pillanatig, este hat óráig készen állt a kihajózásra, de a helyzet továbbra is változatlan volt, így másnapra halasztott. Látva a szorult helyzetet, holnap módosított kilencórás rajttal és délután négy órás utolsó rajtidővel próbálkoznak, hogy sikerüljön az érvényes bajnoksághoz szükséges minimális négy futamot megrendezni. Remélhetően végre az égiek is segítenek annak ellenére, hogy az előrejelzés továbbra sem kedvező.
Ritka öt napot töltöttek el Alsóörsön a többtestű hajók versenyzői, ahol a 2010. évi Többtestű Bajnokság utolsó versenynapján az előzőekhez hasonló kritikus időjárás fogadta őket. Az előrehozott rajtidő sem segített verseny folytatásában, így két futam alapján hirdettek végeredményt, amely kevés az érvényes bajnoksághoz. A délutáni díjkiosztón minden résztvevő személyre szóló fényképet kapott Mag Andi és a rendező Balatonfüredi Yacht Club jóvoltából. A dobogóra az előző napokon jól teljesítő csapatok állhattak, így Formula 18-ban a Várady Szabó János – Petheő Tamás (BYC), M3 osztályban Szaniszló Péter – Székely András (Katamarán SE) győzött.
Többtestű Ob eredmény - 1. futam
Többtestű Ob eredmény - 2. futam
Többtestű Ob végeredmény
Solymos Dóra
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!