Mik lehetnek az okok? Nyilván az időhiány, a feszített munkatempó okozza azt a stresszt, aminek eredményeképp aztán az autó valahol egy útszéli árokban, fejtetőre állva vagy egyéb módon végzi és az életciklusa végére ér.
Érdekes volt még azt is kiolvasni a statisztikákból, hogy a fenti balesetek kivétel nélkül mind jó időben, tavasszal, nyáron történtek. Ez végképp meglepett. Mert ha télen, csúszós körülmények között következik be a nagy reccs, akkor valahogy a környezeti tényezők könnyítenek a dolgok megemésztésén. Na, de nyáron? Jó látási és tapadási viszonyok között? Ez vajon hogy történhet?
Talán közrejátszik az is, hogy a sofőrök – akikről tudjuk, hogy túlhajszoltak és folyamatos időstresszben vannak – nem is nagyon tudnak/akarnak már az igáslóval foglalkozni? Menjünk, haladjunk, nyomjuk neki? Ez is lehet. Persze, nem általánosítok, mondjuk úgy, játszadozom a gondolattal. De miért is?
Nem „bántani” akarom azokat, akik kissé „szétcsúsznak” és a mindennapi rohanás közben az autóban élnek és néha hibáznak. Nem, van ilyen. Sokkal inkább szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy azok, akik ebben a helyzetben, egy figyelem kihagyás miatt odacsapják az autójukat, magunk is megsérülhetnek! A totálkár emberi megfelelője sokkal rosszabb lehet, mint az elszámolás a Bérlő és a Bérbeadó között!
Ezért kedves sofőrök, a magatok biztonsága érdekében is vigyázzatok jobban az úton! A munkaeszközötök veszélyes üzem. Érdemes átgondolni a szétcsúszott pillanatokat, mert mindenkit hazavárnak.
Kedves Cégvezetők, önök pedig szintúgy fontolják meg a fentiek tanulságait. Egy kieső kolléga és egy tönkrement haszontermelő eszköz nem jó a vállalkozásnak sem. Bármennyire is nagy a hajtás, figyelmeztessék önmagukat és a kollégákat is, hogy emberi és gazdasági érdekük is minden nap végén egyben látni autót és embert is. Igazából így kerek a világ.
