33. Amerika Kupa 2010 - Vissza Amerikába

Vissza Amerikába

tóth mátyás
hirdetes

Vasárnap este véget ért a 33. Amerika Kupa Valenciaban.

 

33. Amerika Kupa 2010 - Vissza Amerikába

33. Amerika Kupa 2010

Amerika Kupa fórum

Az Amerika Kupa 2010-es kiadása minden szempontból rendhagyó volt. A legnagyobb változás egyértelműen a hajókban és a versenypályában volt, először szerepeltek többtestűek Amerika Kupan, ami nem kis vitákat eredményezett és egy olyan félig túra jellegű háromszög pályán vitorláztak. Sose volt még ennyi pereskedés a két csapat (Alinghi - BMW Oracle) között a versenyt megelőzően. Apropó, csak két csapat volt, nem volt selejtező verseny, nem volt tradíció, hogy a selejtező legjobbja kihívhatja a címvédőt. Ennek okozója a BMW csapat volt, aki megfosztotta a többi esetleges indulót a kihívás jogától.

Amerika Kupa 2010 - A verseny előzményei

Hatalmas felhajtás volt a helyszín és a versenyszabályok miatt. Az Alinghi először Ras al-Khaimah-ot (Egyesült Arab Emirátusok) adta meg helyszínnek, mivel a BMW csapata februárra tette a versenyt és ebben az időpontban ezeknek a hajóknak ott ideális vitorlázó feltételei lettek volna. Ezt azonban az Oracle csapata megvétózta, mikor már majdnem elkészült az Amerika Kupa sziget Ras al-Khaimah-ban és elkezdték a vizi edzéseket a helyszínen. Az indok az volt, hogy a választott időpontban a szabályok szerint a Föld déli féltekén kell tartani a versenyt vagy az előző helyszínen. Ezek után az Alinghi Ausztráliát javasolta de végül mégis Valenciaban kötöttek ki, ahol a legutóbbi 2007-es Amerika Kupát tartották.

hirdetes

Amerika Kupa 2010 - Első futam

A sok hercehurca után eljött a várva várt nap, 2010 február 8., az első futam rajtja, hétfő reggel 10.00. Az időjárás nem volt kegyes, egyből halasztással kezdtek, aztán nem is volt futam. A következő futam szerdára volt kiírva, azonban ez sem jött össze, túl nagy szél volt és túl nagy hullámok alakultak ki, amik nem tettek volna jót ezeknek a monstre dögöknek. Ekkor már formálódott a negatív közhangulat, mindenki vágyott egy kis izgalomra, amit pénteken meg is kaptunk, végre sikerült elindítani az első futamot.

Az Alinghi bekapott egy büntetést rögtön az elején, de mégis a BMW-nek nem sikerült elrajtolnia. 1perc 28másodperc múlva sikerült elindítani a trimaránt és a meglepetés csak ekkor jött. A BMW fokk nélkül, pusztán a wingmast-al elég hamar ledarálta az Alinghi katamaránját, akik küzködtek az egytestezéssel és a kreuz a BMW vette elsőnek, majd minden idők legnagyobb Amerika Kupa győzelmét aratta, 15percet vert az Alinghire.

hirdetes

Amerika Kupa 2010 - Második futam

A második futamot vasárnap rendezték. Az Alinghinek nyernie kellett volna, hogy a verseny folytatódjon, azonban hosszas halasztás után ismét a BMW csapata nyert elég tetemes előnnyel. Itt be is fejeződött a 33. Amerika Kupa, a Kupa visszatért Amerikába, a BMW 2-0-ra verte az Alinghit, akik 2007 óta még futamot sem vesztettek.

Amerika Kupa 2010?

A sok parti vesződés után a vízi események nem nyűgözték le a közhangulatot. Sok izgalom nem történt a vizen, szépek, fantasztikus technikai újítások ezek a hajók, de meg sem közelítik a régi klasszikus Amerika Kupa hangulatát, amikor tényleg match race volt és több napon keresztül pörögtek az események.

34. Amerika Kupa

A következő Amerika kupára máris van egy újabb jelentkező. A Mazcalzone Latino bejelentette kihívási szándékát a 34. Amerika Kupára. A csapat vezetője Vincenzo Onorato és a Yacht Club Roma színeiben fognak indulni.

Fotók: Richard Gladwell/ Gilles Martin-Raget/ Guilain Greiner/ Thiery Martinez

 


 

 

Forrás: vitorlazas.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes

Szótár

Kenese Marina Port

A Kenese Marina-Port bemutatása A Kenese Marina-Port , a Balaton egyik legnagyobb, 270... Tovább

Útjog

Elhaladási jog, elsőbbség. Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.