A vitorlázás.hu 2009-ben alakult elsősorban a túravitorlázók, a téma iránt érdeklődők, kezdő vitorlázók számára. Célja nem az volt, hogy konkuráljon más, főleg versenyvitorlázással foglalkozó oldalakkal. Amellett hogy igyekeztünk igényes, szép külsejű oldalt létrehozni, elsődleges célunk sokszínű tartalommal lexikális tudás megalapozása volt.
Az oldalon megalakulása óta folyamatos fejlesztések, bővítések történtek. Mára szinte naponta frissülő tartalommal jelentkezik, új, professzionális időjárás modullal is rendelkezik, a tagok belső chaten tudnak kommunikálni, virtuális piacteret is létrehoztunk, video feltöltés, blogindítás, fórumozás, szavazás is színesíti az oldalt. Az oldal látogatottsága 2010. tavaszán elérte a 90.000 főt.
2009-ben a honlap indulását követően úgy döntöttünk megmérettetjük magunkat. Kíváncsiak voltunk, vajon sikerült-e egy olyan igényes, szép oldalt létrehoznunk, mely nem csak a téma iránt érdeklődőket nyűgözi le, de szakmai elismertéget is kaphatunk. A versenyen 3. helyezést értünk el Business kategóriában. Ekkor még a régi külsőt értékelte a zsűri.
„Számos hasznos infó, egy nagyon odaillő megjeleméssel. A honlapot nézegetve mintha már a vizen is lennék.”
2010. októberében pedig a Magyar Tartalomipari Szövetség által meghirdetett eFestiválon indult tematikus szakportálok kategóriában. Olyan honlapok előzték meg a Vitorlázás.hu-t mint az Ikea weboldala vagy a sielok.hu. Ebben a kategóriában 3. helyezést értünk el, és ezzel egyidejűleg megkaptuk a Felhasználóbarát Honlap minősítést is. A minősítés alapján elmondhatjuk, hogy a vitorlázás.hu megfelel az elérhetőség, az akadálymentesség, a fogyasztóvédelem, a tartalom és forma egysége, valamint a tartalom által támasztott követelményeknek.
Közel 300.000 látógató kereste fel a vitorlázás.hu-t ebben az évben. Jövőre is folyamatosan várjuk a szakmai támogatókat, cikkírókat, bloggolókat, a téma iránt érdeklődőket. Törekvéseink lassan, de biztosan célt érnek. Szeretnénk bővíteni tartalmunkat, minden, a vitorlázók számára fontos információt egy helyen összpontosítani. Célunk a leendő vitorlázóknak segítséget nyújtani az alapok elsajátítását mind elméletben, mind gyakorlatban.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!