MÜPA - A bolygó hollandi

Kövess minket facebookon!
Főoldal > A bolygó hollandi - dokumentumfilm

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

A bolygó hollandi - dokumentumfilm


2016/04/29

Kultúra szempontjából a MÜPA mindig az első közt van, ebben biztosak lehetünk. Nincs ez másként idén sem, hiszen olyan nagyszerű előadásokkal vár minket, mint A bolygó hollandi, mely Richard Wagner egyik fő műve. És ez most azért is újdonság, mivel egy dokumentumfilmről beszélhetünk. 

A bolygó hollandi

 

A bolygó hollandi Richard Wagner háromfelvonásos, „romantikus ”operája, melynek ősbemutatójára még 1843. január 2-án került sor a drezdai Hoftheaterben. Magyarországon csak jóval később, több mint harminc évvel később, 1873. május 10-én mutatták be, a Nemzeti Színházban.

 

Wagner a mondát Heinrich Heine – Schnabelewopski úr emlékiratai című prózai művének olvasásakor ismerte meg, és rögtön magával ragadta a történet. Egy vidám kedélyű világjáró mondja el a regét egy állítólag Amszterdamban látott színdarab formájában. Elbeszélésében megvannak a Wagner-opera cselekményének fontosabb történései, Erik, a vadász alakjának kivételével, aki viszont már Wagner találmánya. 

 

Ez Wagner első igazán nagysikerű műve, amely ma is a nemzetközi operarepertoár igencsak felkapott darabja. A mű a Weber által életre hívott német operai hagyomány folytatása, zenei nyelvét romantikus dallamosság jellemzi. A zenei anyag az elejétől megkomponált és egységes folyamatot alkot.

 

A 17. század jól ismert legendáját az örök bolyongásra ítélt tengerészről Wagnert egy viharos tengeri utazás élményeivel társulva az opera megírására ihlette, mely a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. 

 

A MÜPA most is valami újat és egyedit alkottott, és kíváncsian várja a közönség visszajelzését a dokumentumfilmről. Mivel számtalan érdekes és izgalmas egyéb program esedékes egész évben a Művészetek Palotájában, ha már úgyis ott járunk, nézzünk körbe, és válogassunk kedvünkre a repertoárból.

És ha már stílszerűen bolyongunk kicsit az impozáns épületben, ne felejtsünk el benézni az egyik legkedveltebb helyre is, melyet ide kattintva közelebbről is megismerhetünk! smiley

 

 

Lapozz a további tudnivalókért!

 

A bolygó hollandi

 

A világ ellen lázadó, és egy figyelemreméltóan hűséges nő személyében megváltást kereső hős romantikus történetében Fischer Ádám karmester és Kovalik Balázs rendező Richard Wagner személyes vonásait vélte felfedezni. Mindemellett  olyan emberi kérdéseket is, amelyek minden korban aktuálisak, így a mai emberek számára is könnyedén értelmezhetőek, és átérezhetőek.

 


A rendező véleménye szerint a jelenkori színházban valósi kihívás megvilágítani kettejük kapcsolatát a régi embertípusok, vagyis Phaedra, Don Giovanni, a Hollandi és a mai ember problémái között. Kovalik Balázs azt gondolja, a Hollandi a Művész, aki nem tud, de nem is igazán akar megszabadulni saját mítoszától, ezért reménytelen minden kapcsolata.

 

Ezért hát az érte őrületesen vágyódó, a kisvárosi létből máshová kívánkozó Sentával remélt jövője is halálra van ítélve. A filmben az alkotók és a szereplők elmondják, hogyan is formálódott a munka során a produkció, a tavalyi évben bemutatott, a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében meghonosodott legújabb Wagner-premier.

 

Ha minderre kíváncsiak vagytok, keressétek fel a MÜPA-t, hiszen egy kis kultúra sohasem árt!

 





Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Biztonsági távolság

A Hajózási Szabályzat előírja, hogy a Balatonon a vitorlás csónakokon 30 cm, más tavakon...

Sója

Olyan fából vagy betonból épített rámpa, "lejtő" ahol a vitorlás hajókat,...

Hotel Balatonfenyves

Hotel Balatonfenyves – Kényeztető nyugalom egy meghitt, csöndes helyen, a...

Cirkáló

A cirkáló egy klasszikus, kecses tőkesúlyos vitorláshajó. Az utána szereplő szám a...

Keszthelyi Vöröskeresztes Vízimentő Egyesület Kikötője

A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a Keszthely iVizimentő Egyesület...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.