A yorki katedrális Anglia és Észak-Európa legnagyobb gótikus temploma, amely negyed évezreden át épült. A katedrális helyén valamikor egy római bazilika állt, majd egy fából épített kápolnát emeltek, hogy legyen hol megkeresztelni 627 húsvét vasárnapján az angolszász Edwint, northumbriai királyt. Az uralkodó parancsára kőtemplomot építettek ezen a helyen. 633-ban Edwin elesett egy csatában, így a Szent Péternek ajánlott templomot az őt követő Oswaldnak kellett befejeznie. A kőtemplomot az évek során folyamatosan bővítették. Egbert érseksége idején, a késői 8. században iskolája és könyvtára is nyílt a katedrálisnak. 741-ben az építmény leégett, de újjáépítették. Az templomban harminc oltár kapott helyet.
A templom szerencsésen túlélte a viking megszállást, sőt a keresztény hitre áttért Guthfrith király az épületben temettette el magát. 1069-ben, amikor a normannok visszafoglalták Yorkot, ismét tűz pusztította el az épületet, 1075-ben pedig újra a vikingek rohanták le a várost, és súlyosan megrongálták a templomot. A normannok úgy döntöttek, hogy új kőtemplomot építenek a megrongálódott szász templom helyén. Az 1080-as évek környékén, Thomas of Bayeux érseksége idején megkezdődött az új templom építése. A normann templomot 1100 körül fejezték be, majd az évszázad közepén keleti és nyugati irányban egyaránt bővítették. A normann építmény nyomai láthatók a mai katedrális kriptájában.
1215-ben Walter Gray lett az érsek, aki negyven évig töltötte be ezt a posztot. Neki köszönhető a templom katedrálissá alakítása. A katedrálist 1220-ban kezdték építeni, és a munka 1480-ig tartott. A hosszú építési idő miatt a templomon megfigyelhető a gótika fejlődésének valamennyi nagyobb lépcsőfoka. A kereszthajót korai angol stílusban építették 1220-tól 1255-ig, a nyolcszögletű káptalanterem (1260–1290) és a főhajó (1291–1340) a dekoratív stílus jegyeit hordozza magán, míg a nyugati és a középső tornyot, valamint a nyugati homlokzatot (1470–1472) perpendikuláris stílusban fejezték be.
A felújítás során a főhajó alapterületét a kétszeresére bővítették, ezzel a yorki katedrális lett a legszélesebb Európában. Az 1407-ben beomlott középső tornyot újra felépítették, így az a második legmagasabb lett Angliában a Westminsteri apátság után.
A templom a reformáció és az angol forradalom alatt súlyosan megrongálódott, jóval később, 1829-ben tűz is volt benne. Lángok pusztítottak a déli kereszthajóban 1984 júliusában is. A tetőszerkezet helyreállítása 2,25 millió fontba került.
A katedrális kereszt alaprajzú. A templom belső hossza 148 méter, magassága 35 méter, hajójának szélessége szintén 35 méter, kereszthajója 69 méteres. Három tornya van, kettő az épület nyugati végén, egy a főhajó és a kereszthajó találkozásánál. A középső toronyba 275 lépcsőn lehet feljutni. A magasból jól belátni a nyugati tornyokat, illetve a katedrális lábánál elterülő középkori városmagot. A torony súlya 16 ezer tonna.
A központi hajó mennyezete festett fa, míg az oldalhajóké kő. A főhajó mindkét oldalán nemesi címerek láthatók, amelyek azoknak a főuraknak állítanak emléket, akik részt vettek II. Eduárddal a parlament yorki ülésén. Kisebb kápolnákban különböző környékbeli katonai alakulatok hősi halottainak alakítottak ki emlékhelyet.
Híresek a katedrális ólomrekeszes, festett ablakai, amelyekből 111 van a templomban. A 23 méter magas, 9,4 méter széles, csúcsíves keleti ablak, amely az oltár mögött van, a világ teremtését, illetve a végítéletet ábrázolja, és több mint száz jelenetből áll. Az 1405 és 1408 között készített üvegablak valószínűleg a legnagyobb volt a középkorban.
Gyönyörű munka az Öt nővér ablaka is, amely nevének megfelelően öt részből áll, legmagasabb pontja 15 méterre van az ablak aljától. Ezt az ablakot a szürke különböző árnyalatai uralják, mivel grisaille technikával készült. A bibliai témák mellett világi alakok is láthatók a katedrálisok ablakain.