Követendő példa? Siófokon kötelező maszkot hordani a boltokban!

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A már egész világon elterjedt koronavírus miatt egyre többen kezdenek el maszkot viselni, hogy minél hatékonyabban megelőzzék a fertőzést. Bár még mindig nagy vita övezi, hogy kell-e egészséges embereknek maszkot viselni vagy sem, több országban, például Csehországban és Szlovákiában is kötelezővé tették a maszkok viselését. Most Siófok polgármestere is úgy döntött, hogy a hatékony védekezés érdekében elrendeli, hogy a boltokban és minden olyan zárt helyen, ahol többen lehetnek egyszerre, kötelező maszkot viselni.

Kötelező maszkot viselni Siófokon

Siófokon több helyen is kötelezővé tették a maszkok viselését a koronavírus miatt. Már korábban írtunk róla, hogy a hatósági intézkedések hatásár megrohamozták a nyaralótulajdonosok a Balatont, ami okozott egy kisebb felforgást a helyiek szerint. Ugyanis a frissen ide érkezettek nem tartották magukat a szabályokhoz, megrohamozták a partokat, kifosztották a dömpingre nem felkészült boltokat, valóságos nyár eleji happening hangulat alakult ki, éppen akkor, amikor a leginkább kellene kerülni az ilyesfélét. Azóta már helyre állni látszik a rend, több városban lezárták a partokat, valamint a játszótereket is többek között. De a megelőző intézkedések között szerepel a kötelező maszkviselés Siófokon. Arc eltakarása nélkül egyetlen boltba, valamint olyan zárt helyre, ahol többen is tartózkodhatnak, sem lehet bemenni. Akár50 ezer forintos büntetésre is számíthat, aki erre kísérletet tesz.

Maszkokat osztanak Siófokon

Mégis honnan lesz maszkja az embernek, amikor óriási hiánycikk a világjárvány idején? A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy mivel nem tudja garantálni a maszkviselés feltételeit, ezért nem írhatja elő kötelezettségként a viselését sem. A maszkok világszinten óriási hiánycikknek számítanak, még az egészségügyi dolgozók is nagyon szűkösen állnak rendelkezésre szükséges védőfelszereléssel. A Siófoki városvezetés mégis maszkokat oszt azoknak, akik nem rendelkeznek sajáttal. Maszkot csak zárt tereken kell hordani, egy séta alkalmával nem, de a legtöbb lakos érzékelve a helyzet súlyosságát, a Balaton parton is hord maszkokat.

Miért kell maszkot viselni a koronavírus járvány idejében?

Bár még mindig megoszlik a gondolkodásmód a maszkok viselésével kapcsolatban. Engem például valósággal kinéztek egy vidéki boltan, mert maszkban mentem be, pedig a számok azt mutatják, hogy igenis hatékony védekezés a maszkok hordása. Ebben a cikkben mutatják meg , hogy mennyivel hatékonyabban léptek fel a koronavírus ellen azok az országok, ahol az emberek azonnal maszkot kezdtek el viselni a koronavírus szó hallatára, tényleg megdöbbentőek a számok. De valójában maszkot nem saját magunk miatt kell viselnünk, habár pszichológiailag segíthet abban, hogy felfogjuk a helyzet komolyságát. Maszkot azért kell viselnünk, hogy ne adjuk tovább a vírust, hiszen a lappangási időben, tünetmentesen is fertőz a kór, ráadásul jóval hatékonyabban, mint egy átlagos influenza: míg egy influenzás átlagosan 1,3 embert fertőz meg, míg egy COVID-19-cel fertőzött személy 3,4-et. Egyes szakértők szerint a maszk viselésével annak a kockázatát is csökkentjük, hogy a fertőzött kezünkkel a szánk, orrunk közelébe nyúlkáljunk. Összességében tehát ajánlott maszkot hordani, ha emberek közé megyünk, de természetesen legjobb továbbra is otthon maradni. 
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Óvodai dajka tanfolyam

    Ha Ön szereti a gyermekeket és örömmel forgolódik közöttük, és nap mint...

Fuxolás

A fuxolás, bandázsolás, babázás két kötél tartós összefonása, egymáshoz való tartós rögzítése.

Veret

Veretnek hívjuk a hajó fémből készült alkatrészeit.

Salona 37

Salona 37 vitorlás hajó bemutatás A Salona 37 vitorlás hajó követi az előző modellek...

Fonyód Vitorláskikötő Zrt.

A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a Balatoni Hajózási Zrt. Keresztes...