Legyél te a Balaton 200 ezredik átúszója, mutatjuk hogyan!

VN

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Nemrég számoltunk be róla ebben a cikkben, hogy a sok-sok nehezítő tényező ellenére, megrendezésre kerül a idei évben is a legendás, és már-már hagyománnyá vált Balaton átúszás, ráadásul 38. alkalommal. Bár a koronavírus miatt kicsit másképpen alakul az esemény (amiről részleteket a fenti cikkben írtunk), mindenképpen lehet emlékezetes, már csak azért is, mert idén jó esély van arra, hogy elérjék a 200 ezer indulót az átúszók. 

A Balaton átúszásra bárki jelentkezhet

A Balaton átúszására bárki jelentkezhet, igen, akár te is! "Itt az amatőrök is profik. Hatéves gyermek és 80 fölötti úszó is volt már a mezőnyben, ami azt mutatja, hogy mindenkit lehet motiválni.” Ráadásul a koronavírus okozta felkészülési idő kiesése miatt most rövidebb távot is lehet teljesíteni. Máth István versenyigazgató elmondta, az idei újdonság a Lidl Balaton-átúszás Féltáv, azaz a 2600 méteres rövidebb táv, amely Balatonboglárról indul. A résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak, és azonos pályán érnek célba az átúszókkal." Márciusban bezártak az uszodák, így úszással nem lehetett készülni a megméretésre. A féltávval így szeretnénk lehetőséget adni azoknak a régi úszóinknak, akik nem érzik magukat elég felkészültnek ebben az évben. Így, ha nem érzed magad elég magabiztosnak, akkor a rövidebb távot is teljesítheted! Mikor, ha nem most? 

Rekordszámú jelentkezőre számítanak a Balaton átúszáson

Az előzetes jelentkezés szerdán kezdődött el, és máris több mint 1500-an regisztráltak. Tavaly 9724-en vettek részt az eseményen, mely az összes évet beleszámítva már 194 002 főnél tart, így idén jó esély van arra, hogy elérjék a 200 ezer indulót. De nem ez az egyetlen rekord teljesítmény az esemény körül. Máth István felidézte, hogy az első lejegyzett Balaton-átúszás Szekrényessy Kálmán sportlap-alapító nevéhez fűződik, aki 140 éve 7 óra alatt tette meg a Siófok és Balatonfüred közötti 14 kilométeres távot. Az eddigi 37 átúszás legjobb ideje a férfiaknál Papp Márk (58:30 perc), a nőknél pedig Risztov Éva (1:00:58 óra) nevéhez fűződik. Elhangzott még, hogy az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen a résztvevők 1 008 810 km-t úsztak, vagyis két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot.

A Balaton átúszás részletei

A Balaton átúszás új dátuma: 2020 augusztus 1. Rossz időjárás esetén az idei esőnap augusztus 2., 8., 9., 15. vagy 16. lehet. A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand. Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.

Az előzetes jelentkezés már elindult, leszel te a 200 ezredik Balaton átúszó? Katt ide!
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Cirrus

A cirrus egy 8-12 km magasan úszó apró fehér pamacsos felhőfajta. Ha kis számban...

Trepni

Trepni: padlódeszka  

Sloop vitorlás

            ...

Csiga

A csiga egy görgős kötélvezető.

Buddy Melges

Buddy Melges vitorlázó életrajz Buddy Melges a világ egyik legsikeresebb verseny...