2020-as balatoni szezon nyitás: Júniusban már nyitnak a Balatoni strandok, legalábbis ez a terv

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Júniusban már nyitnak a Balatoni strandok, legalábbis ez a terv

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Júniusban már nyitnak a Balatoni strandok, legalábbis ez a terv


2020/04/22
VN

Pont valamelyik nap vettem fel a kérdést, hogy „Mikor mehetünk újra nyaralni, csak legalább a Balatonra?”, és ezzel a lendülettel meg is próbáltam rá keresni a választ. Nekem is hiányzik, biztosan neked is hiányzik, hogy utazzunk, kiránduljunk, és alig várom én is, ahogyan biztosan te is, hogy csobbanjunk a Balatonban. De tudom, ahogyan biztos te is, hogy a kialakult helyzetben nem tehetjük azt feltétlen, amit szeretnénk, hanem azt kell tennünk, ami helyes járványügyi, és társadalmi szempontokból, azaz otthon maradni. A tervek szerint azonban már június elején, közepén indul a szezon a Balatonon.

A tervek szerint júniusban nyitnak a strandok a Balatonon 2020-ban

Balatonfüreden júniusi nyitásra készülnek

Még 2017-ben indult el, egy a balatoni strandok fejlesztésére irányuló program, ami a mai napig tart, a koronavírus idején is. Ennek keretében került sor a Balatonfüredi Széchenyi, Esterházi, valamint Kisfaludy strandok felújítására is. A strandok felújításárára, fejlesztésére, bővítésére összességében 15 millió forintot szenteltek, a felújítás leginkább a zöldterületek bővítésére, és vizesblokkok felújítására irányul. A munkálatok várhatóan május végén érnek véget, és a vezetés úgy készül, hogy június elejével meg is nyithatnak a strandok Füreden. Optimistán állnak a helyzethez, de természetesen fel vannak készülve, arra is, hogy a járványhelyzet miatt korlátozásokra kell számítani, ami a balatoni turizmust is érintheti.

 

Június végén már rendezvényt is szerveznek a Balatonon

Nagyon sok rendezvény került lemondásra a Balaton körül, amit én személyesen nagyon bánok, hiszen nagyon színes volt a repertoár, de sajnos nem tehetünk mást, elsődleges szempont a járvány megelőzése, lassítása. Azonban június 27-én már számíthatunk egy rendezvényre a Balatonon, ráadásul elég nagyszabásúra, egészen pontosan a 38. Lidl Balaton-átúszásra. Ez a naptárban soron következő első esemény, amit még nem halasztottak, vagy töröltek el teljesen. Persze semmi sem biztos, a szervezők reménykednek, és gőzerővel folytatják a szervezési folyamatokat, mi pedig szorítunk, hogy addigra már tényleg megfelelő körülmények legyenek a lebonyolításhoz!

 

Sokan optimisták a szezonindulással kapcsolatban

De nemcsak a strandfelújítói, valamint a Balaton-átúszás szervezői optimisták a helyzettel kapcsolatban, hanem maguk az utazni vágyók is, hiszen az elmúlt hónapban, több mint húszezren foglaltak szállást a Balatonra a nyári időszakra. Tehát sokan arra készülnek, hogy nyárra már feloldódnak a szigorú korlátozások, és ha nem is a megszokott módon, de valahogyan lubickolhatunk a Balatonban, és élvezhetjük a páratlan hangulatot. 
 


Balaton hír utazás



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Motorzárak

Ha nincs motorzárad, de szeretnéd biztonságban tudni motorodat, mindenképp szükséged van...

Laser

Laser vitorlás hajó története 1970-ben tervezte Bruce Kirby. A Laser nagyon hamar...

Elegáns rendezvényhelyszín Budapesten

A Világ Legszebb Kávéházában joggal érezheti úgy az ember, hogy megtalálta rendezvényének...

reffelés

A hajó folyamatosan jobban dől az optimális szögnél, célszerű reffelni azaz a...

Romantikus étterem a Városligetben

Romantikus étterem a Városligetben? Bemutatjuk a legjobbat! Egy igazán csodálatos környezetben...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.