Elmarad a legendás Füredi Anna-bál, de lesz más helyette

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A koronavírus járványnak nagyon sok nagymúltú rendezvény esett áldozatul, többek között az idei olimpiai játékok is, és habár az Anna-bál szervezői eddig bizakodtak a járványhelyzet kedvező alakulása iránt, most már hivatalos, ennek a közel 200 éves rangos eseménynek a sorozatát is megtöri a koronavírus járvány: elmarad az idei Anna-bál Balatonfüreden.

Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseménye elmarad

A legendás Füredi Anna-bál az ország egyik legrégebbi társadalmi eseménye melynek múltja egész 1825-ig nyúlik vissza, és melyen az évek folyamán nem kisebb jelentőségű személyek vettek részt, mint Vörösmarty Mihály, Jókai Mór vagy éppen Blaha Lujza. Éppen emiatt a jelentőségteljes múlt miatt a szervezők szerették volna mindenképpen megtartani az Anna-bált, de sajnos a körülmények nem alkalmasak erre, a kialakult helyzetben a szokott színvonalon nem tudták volna megrendezni a rangos eseményt. A minden évben az Anna naphoz legközelebb eső szombaton tartandó bál idén a koronavírus miatt elmarad. 

Kárpótlásként nézzétek meg az előzőévek Anna-báljairól készített képgalériánkat, kattintsatok a képre, és likeoljátok a kedvenceteket!

#GALERIA-45#

Anna Bál nem lesz, de lesz Anna fesztivál

Bár a sokak által ismert Anna-bál elmarad, ne csüggedjetek, hiszen az immáron 8. alkalommal rendezett Anna Fesztivál július 21-25. között megrendezésre kerül, ami némiképpen kárpótolhatja a kultúra rajongóit. A fesztivál keretén belül megrendezésre kerül a Balatonfüredi Prímásverseny, amire a hagyományos magyar népzenét játszó 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várják egészen július 6-ig. De nemcsak prímásverseny lesz, hanem egyéb kulturális programok is, például operettgála, és kóruskoncertek. 

Néhány szót az Anna-bálról

Idén rendezték volna meg 195. alkalommal az Anna-bált. Az első ilyen rangos eseményt közel 200 éve, 1825. július 26-án rendezte meg Szentgyörgyi Horváth Fülöp János, lánya Krisztina tiszteletére. A közel két évszázad alatt egy igen rangos eseménnyé nőtte ki magát, ami a korának politikai, társadalmi viszonyaiban mindig is meghatározónak számított. Olyannyira meghatározó maga az esemény, hogy nemrégiben a Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén Magyar Értékké nyilvánították, amiről itt írtunk részletesen.

De ha már Fürednél tartunk, akkor mindenképpen ajánljuk a Balaton egyik legszínesebb városának látnivalóit bemutató sorozatunkat:


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Vitorlás szakszótár

Cunningham

Cunningham – a nagyvitorla elsõ élének feszítésével a vitorla öblösségének helye...

Koloska Marina Balatonfüred

Koloska Marina Balatonfüred A Koloska Marina kikötőt a Paksi Atomerőmű RT....

Yacht v. Jacht

Yacht v. Jacht: nagyobb méretû (luxus) túrahajó

Unterlieck

Az unterlieck a nagyvitorla (Gross) alsó éle.

Catering

A catering szó egy angol kifejezésből ered, melynek elsődleges jelentése a tömeg...