Balatonfűzfő - Vitorlás Sportegyesület - vitorlás lexikon szótár

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Szakszótár > Balatonfűzfő - Vitorlázó Sportegyesület

Balatonfűzfő - Vitorlázó Sportegyesület


A balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület kikötője közforgalmú, 86 kikötő- és 3 vendéghely, valamint háromujjas úszoponton található itt. A vendéghajók a bejárattól jobbra eső partszakaszon köthetnek ki.
A kikötő bejárata az északnyugati széltől nem védett, ennek ellenére az erős szél mégsem tud erős hullámzást kelteni.

 

Kezdetek


1986 január 30.-án a vitorlázást kedvelő, többségében balatonfűzfői, illetve balatonfűzfői kötődésű sportemberek „Balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület” néven, 17 fővel egyesületet alapítottak, majd az akkori korra jellemző kikötőhely-hiányos időszak miatt kikötőépítést határoztak el.

Ehhez partnerre is találtak a Balatonfűzfői Nagyközségi Tanács és a Vízügyi Igazgatóság vezetésében, ám nagy ellenszenvet váltottak ki a térség akkor meghatározó nagyvállalata vezetőségében.

A kitartó szervezőmunka 1987 végére vízjogi létesítési engedélyezést eredményezett a kikötő részére.

Az akkori technikai feltételeket és a minimális anyagi fedezetet figyelembe véve, több éves szívós kitartó munka következett, mely eredményeképpen körvonalazódott a mai kikötő felülete, és szárazföldi területe.

A rendszerváltás környékén az Egyesület nem minden szervezet egyetértésével, vásárlás útján tulajdonjogot, majd rövidesen kikötő üzemeltetési engedélyt szerzett.


Az egyesületről


A Balatonfűzfői Vitorlázó Sportegyesület 41 állandó tagból áll. Az egyesület tevékenységét a tagság felhatalmazása alapján az egyesület elnöke, és 7 fős vezetősége irányítja.

Az éves sport és munkaprogramot az évente legalább egy alkalommal megtartott közgyűlés határozza meg. Az egyesület életében fejlett társasági élet zajlik.

tenger,óceán

Hasznos volt számodra a szótárunk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0




Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.10.31-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.


*egy éves megrendelés esetén


Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Munkapad

A munkapad egy sín, melyre a nagyvitorla alsó behúzócsigáját szerelik (=leitvágni).

Alsó él

Alsó él: A vitorla alsó, a fedélzettel nagyjából párhuzamos éle.

Lenzventil

Lenzventil - a hajóban felgyülemlett vizet az áramlástan alapján távolítja el

Trimarán

Trimarán - háromtestü hajó, a középsõ test mindig hosszabb a ké

Randihely

Egy tökéletes randihely kiválasztása nem könnyű feladat, hiszen több dologra is oda kell...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk! 

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.