A Kemper rövid pályafutása

hirdetes

A Kemper rövid pályafutása

hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Az ötvenes évek másodi felére a nagyobb egyesületek rendelkeztek vontatásra alkalmas mentőmotorossal, mi viszont minden versenyre vitorlával-széllel mentünk. Ha biztosan oda akartunk érni, akkor előző délután nekivágtunk, ami gyakran éjszakai vitorlázással és hajóban alvással végződött. Egy kalóz két személynek nem olyan kényelmes, a finn százszor jobb volt.  Egyszer előfordult, hogy a füredi móló elején lévő híd alá fordítva a dinghymet, ott aludtam – az árbóc a hídkorlát mellett meredezett- éjjel a rendőrség erkölcsrendészeti razziát rendezett, de a híd alatt nyugodtan aludhattam, másnap tudtam meg, hogy minden hajóba bementek és mindenkit igazoltattak. Sráckoromban a „motorral segített haladás” szinte ismeretlen fogalom volt.

Kemper vitorlás

A beépített motor gondolata idegen volt az akkori vitorlázók között, külmotor meg az egész Balatonon 1-2 darab ha lehetett, az is háború előtti volt. Viszont ami most elképzelhetetlen, az akkor működött, mégpedig ha nem volt szél a menetrendszerinti járat mögé kötve vontathattad magadat. Persze előzőleg egyeztetni kellett a kapitánnyal, majd a pénztárnál befizetni a vontatás árát. Egyszer-egyszer így közlekedett anno a Nagy Nemere is meg Fináczy Gyurival a Finn dinghyjeink is. Olyan eset is volt, hogy félvízen felvettek. Akkor a menetrendi hajók találkozásakor tisztelegtek egymásnak. A matróz hátrament, félárbocra eresztette a nemzeti lobogót, majd a másik elhaladta után újra felvonta azt.

 

Azt hittük változik a világ, amikor Csuzy Pál hosszújáratú tengerészkapitány az egylethez került. Megígérte, hogy addig nem nyugszik, míg nem szerez egy motorost. Ígéretét tartva megjelent a Kemper, egy 6 méter hosszú folyami vontató. Lapos fenék, fedélzet csak az orrán, erős motor, kis sebesség, háborúból itt maradt veterán roncs. Két ember kellett a kezeléséhez, egyik kormányzott, a másik a motorost kezelte. Hullámos vízre nem mehetett, mert fedélzet híján elsüllyed. A siófoki kikötő sima vizén Pali bácsi próbálta mit is tud a hajó, éppen én kezeltem a motort, ő a kormányt, mikor egy gyönyörű 30-as schärent pillantottunk meg - lehúzott vásznakkal a lendület vitte.
Ijesszünk rá, mondta az öreg, adj gázt! És pont középen megcélozta, mondom neki: „lassítsunk már!!”. ”Majd az utolsó pillanatban, -mondta - most hátra teljes gáz.”


Megtettem, de a propeller lerepült a tengelyről és a Kemper vasorra becsapódott az egy helyben álló mahagóni hajóba. Aminek minket elmondtak az nem tűrt nyomdafestéket. Palibá’ hiába kért bocsánatot, hiába szabódott, emlegetett műszaki hibát… Hosszú ideig hallgatnunk kellett a szitkok özönét, mert propeller híján mozgásképtelen volt a Kemper. Bár később megkapta az új propellert, versenyre vontatást elvétve vállalt, mert félt a hullámos víztől.


De eljött a Kemper napja is, amikor Almádiban ifibajnokságra került sor. Az akkortájt úgy zajlott, hogy az egyletek hozták a 10 személyes katonai sátrakat, a hozzávaló összecsukható vaságyakkal és matracokkal. Mivel a Kemperben hely ezekre nem volt, mögékötve vontatta a „Sárga liba bögye” nevű kis uszályt. A váci hajógyár tervezési főmérnöke egyletünkben vitorlázott - vagyis tagja volt.  Ő szerzett az egyletnek kísérleti prototípusokat. Az akkori időkben - ha már minden tárgy az államé- az állam az egyik zsebéből a másikba nem fizetett, hanem átadta „könyvátírással”. Így került hozzánk egy alumínium evezős csónak. Szép formájú igen jól evezhető, iránytartó mégis könnyen forduló, stabil jószág volt, míg egy jókora vihar éjszaka a partról felkapta és a hátsó kikötő vizébe dobta, ott leúszott a zsilipen, az 6-8 m-es zuhanás, majd az örvények zúzása. Szóval többet nem láttuk.  A sárga liba bögye más volt, sokkal nagyobb, szintén alumíniumból készült tengeri mentőcsónak, belül üres héja volt, ami csak sárga cinkkromátos alapozóval volt lefestve. Nevét talán „Bögyölő” ihlette, aki a legtehetségesebb agárdi finnes volt. Szóval az egész tábori felszerelést a sárgaliba bögyébe raktuk az esemény előtt egy héttel. Az időjárás előrejelzés kedvező volt, szélcsendes idő várható, egy nap az áthajózás, egy nap sátorverés, egy nap a beköltözés. A Kemperrel nem is volt baj, állta a sarat, megérkezett. Kisebb incidensekkel a bajnokság is lezajlott. Az éttermi vacsora – napi egy meleg étel- romlott lehetett. Az egész társaság szapora futkosásra kényszerült, de kevés volt a mellékhelyiség. A rendező látva a szorult helyzetet, szükség latrinát, azaz árkot ásatott a nádasban és 3 méterenként karókat vertek le. Abba lehetett kapaszkodni, ha dolgát végezte valaki.

hirdetes


A versenyen volt szélcsend és vihar is, én talán ötödik lehettem, pamutból készült penészes vitorláim valószínűleg átélték a világháborút.


Sárga liba bögyét sátorbontás után megraktuk, de mivel friss szél fújt a Kemper és a vontatmány várt. Mi hazavitorláztunk. Hosszújáratú vitéz Csuzy Pál kapitányunknak derogált megvárni, hogy változzon az időjárás, angolosan távozott. Egy hét múlva a szakosztályvezetés megkért, hogy Kolozs Ferivel menjünk át a Kemperért.


Hosszú utasításjegyzéket kaptunk:


1.    A motor elindításához a gondnok ad egy kölcsön akkumulátort.
2.    A vízen ne állítsátok le a motort, mert nem tudjátok újra indítani!
3.    A propellertengelynél befolyó vizet merjétek!
4.    A gázkart a piros jelzésnél jobban ne toljátok! stb.
Még vagy 10 pont volt, amit be kellett tartani.


Tükörsima vízen gondtalanul pöfögtünk, élvezve a víz csobogását, a napfényt és a meleg lágy szellőt. Félvízen lehettünk, amikor a motor hangja megváltozott. Kopogni kezdett, megállni nem lehetett, hisz nincs akku. Levettem a gázt, ugyanúgy kopog, alacsonyabb fordulaton haladtunk tovább, reméltük, hogy révbe érünk. A motor kitartott, átértünk. Mi lehetett a baj, nem tudom? Kevés volt az olaj vagy csak lejárt az ideje? Kiszenvedett. Bár a Kemper semmilyen balatoni akcióra nem volt használható, mégis döntés született: motorgenerál. A motort elvitték teljes felújításra. A hajótestet, mely inkább mosóteknő formájú volt rendbe hozták. Horpadások kikalapálása, festés, fa részek cseréje, új villanykábelek, beszerelték a motort, bejáratták, próbautakat csináltak. Jött az átadás, átvétel, szemle stb.

hirdetes


Pali bácsi elismerő pillantását látva kihúzták magukat a mesterek, Palibá körbejárt, minden kipróbált, megvizsgált. Éppen készült elhagyni a hajót, ehhez fel kellett lépni az orrfedélzetre, ahol a szeme megakadt egy kis lyukon. A fedélzet bordát tartó szegecssorból egy „hibádzott”. Talán ezt az apróságot elnézte volna, ha előtte néhány lényegesebb hibára tudott volna rámutatni. Csak nem hagyhatja el úgy a hajót egy ilyen nagy tudású kapitány, hogy egy hibát sem talál. Hát itt ez a lyuk, hegesszék be. Tüstént odaguggolt a hegesztő- de nem sokáig guggolt ott, mert alatta a benzintartály volt. A következő jelenet leginkább Krisztus mennybemenetelére hasonlíthatott. Mennydörgésszerű robajok, tűzokádás, széttárt karú ember halad felfelé. Szerencséje volt, mert úgy 8 méter magasból visszatérve nem a kőmólóra, de nem is a lángoló motorosra, hanem a móló túl oldalán a vízbe esett. Néhány másodpercre halálos csend, majd a fedélzet bordaszegecsei, melyek a géppuskatűz golyóihoz hasonlóan repültek föl, most golyózáporként hullottak alá. Az embert ájultából felélesztették, a tűz kialudt, de a Kemper – egy bombatalálatot kapott ronccsá vált. Az eseményekben a Mindenható bölcsességét látom, hisz az ember megmenekült, a Kemper „szenvedései” a Balatonon befejeződtek. Ha tovább használták volna, talán előbb-utóbb elsüllyedt volna és esetleg fulladásos halál is bekövetkezik.

Egy darabig megint semmilyen motoros támogatásunk nem volt. Később „könyvjóváírtunk” egy régi csendőrségi motorost, most Videoton néven hajózik. Ez szép hajó volt, viharálló, csak egy baja volt, a motorját ki kellett dobni – nem javítható.  Ezért könyvjóváírtunk egy Rába 6 hengeres autóbusz motort. Ez a farmotoros Ikarusba készített típus volt. A busz úttörő konstrukció volt – akkoriban minden ipari vásáron, kiállításon aranyérmet nyert, az egész világ csodálta. Utastere csendes volt, a súlya a meghajtott keréken, hóban is felment a hegyre és gyönyörű formája volt. Ez a motor beépítve évekig szolgált az akkor nem sok fantáziával Vasasnak nevezett mentőhajóban. Ha a Nagy Balatonon menteni kellett, rögtön a Vasast hívták. A hírnév megteremtésében kiváló kapitányaik is kivették részüket: Palibá’, Schmalz Józsibá’ és hosszú ideig Starnfeld Iván valamint Tahy Péter. Szakértelmüket az egész vitorlás társadalom elismerte, de még a rendőrség is örült, ha nem nekik kellett menteni a hajótörötteket.
Így éltünk szimbiózisban a vízirendőrökkel. Persze akkoriban még nem kellett nagyhajós vizsga, motorvezetői papír. Volt egy „vízi jártasságid” az mindent vitt.

 

A cikket köszönjük :

Tuss Miklós

 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Frontális vihar

A frontális vihar a hidegfronttal érkező, gyakran zivatarral együttjáró vihar, mely több... Tovább

Születésnapi buli helyszín

Különleges születésnapi buli helyszín után kutatsz? Ha a szülinapi buli Budapesten lesz, ezen... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.