Mesébe illő tengerpartjainak, égszínkék vizeinek és bámulatos kulturális hagyatékának köszönhetően Horvátországba minden évben turisták ezrei özönlenek némi vitorlás kikapcsolódás céljából. A megannyi lehetőség láttán azonban sok utazó már a vakáció tervezésekor elakad, hiszen nem tudja, hogy az Adria keleti oldalának melyik részét is látogassa meg – csak szigetből több, mint ezer található errefelé!
Az alábbiakban néhány profi tippet kínálunk azoknak, akik egy igazán emlékezetes vitorlás vakáció keretei között szeretnék felfedezni Horvátország legjavát!
…akkor járd be a Split és a Dubrovnik közötti útvonalat, bármelyik irányban. Egy ilyen utazás során megcsodálhatod Horvátország két méltán híres városát és legnépszerűbb szigeteit is. Split és Dubrovnik nincsenek messze egymástól, ahogy a két város között megcélozható esetleges állomások sem – csupán napi 1-2 órányi vitorlázással elegendő időd marad majd arra, hogy mindent kiélvezz, amit ez a tengerparti vidék kínál.
…akkor utazásodat kezdd a valamivel északabbra található Zadar városából, és hajózz egészen a délebbre fekvő Kotorig, ami már Montenegróban fekszik. A menetrend hasonló, mint az egyhetes verzióban, csak éppen több látnivalót és élményt ejthetsz meg utad során.
A hajóbérleti szezon májustól októberig tart Horvátországban. Az első hónapokban az idő kissé hűvös, de még így is kellemes, a legmelegebb hőmérsékletek pedig júliusban és főleg augusztusban mérhetők. Azonban ha a nem csak jó időre, hanem jó árakra is vágysz, akkor tervezz szeptemberre, amikor általában 15-20%-kal olcsóbban bérelhetsz magadnak vitorlást, és az időjárás még mindig a nyárra emlékeztet – nem beszélve arról, hogy ekkorra a tömeg is feloszlik némileg.
Horvátország partszakasza ideális vidék a vitorlás jachtozás szerelmeseinek. Ez első sorban annak köszönhető, hogy olyan temérdek a látnivaló, hogy nem is éri meg egy gyors, motoros hajóval végigrobogni rajta. Érdemes tehát vitorlás, vagy kisebb teljesítményű motoros jachttal nekivágni egy ilyen túrának. Sokkal fontosabb szempont továbbá, hogy kívül és belül is kényelmes és tágas legyen.
Split egész Horvátország második legnagyobb városa, és nagyjából az ország partszakaszának közepén helyezkedik el. Azért érdemes innen indulni egy bérelt vitorlással, mert csupán egy rövid túrával el lehet érni Korčula, Hvar, vagy Brac szigetére. Split és környéke továbbá az ország legnagyobb jachtkikötőinek otthona is.
Valójában maga a város is lenyűgöző, mintha az ember egy élő, óriási múzeumban sétálna – gondolunk itt például az óvárosra, vagy Diocletianus palotájára.
Hasonlóképpen Splithez, Dubrovnik is egy viszonylag központi helyen helyezkedik el, közel több híres horvát szigethez. Ez a világ egyik legszebb fallal körülvett városa, amelynek utcái több órás sétákra csalogatják az ide látogatókat. A hegy oldaláról bámulatos kilátás nyílik mind a helyi óvárosra, mind pedig a tengerre.
Ha Dubrovnikbe érkezve azt látod, hogy egy vagy több nagyobb tengerjáró utasszállító horgonyoz a part közelében, akkor számíts óriási tömegre. Az ilyen hajók akár 3 000 utast is képesek szállítani, és lehet, hogy jobb csak messziről csodálni a várost. A jacht kapitánya valószínűleg előre tudni fogja, ha ilyen hajókra lehet számítani valamelyik nap a kikötőben.
Split és Dubrovnik közelében is található egy-egy nemzetközi repülőtér, ha nem szeretnél annyit vonatozni, vagy autózni.
Történelme erősen olasz hangulatot hagyott az Isztriai-félszigetre. Póla, a régió fővárosa és egyben legnagyobb települése még egy igazi olasz kolosszeumot is rejt magában, ami nyáron rendezvényhelyszínként működik. Ha mindez nem lenne elég, környező terület borvidékként is funkcionál, tehát nincs hiány az igazi helyi italkülönlegességekből. Nem árt ellátogatni a közeli Rovinj városába sem.
A vitorlásbérlés Horvátországban gyakran éppen annyira szól a horgonyzóhelyekről, mint a marinákról, de érdemes tudni, hogy melyek azok a jachtkikötők, ahová érdemes ellátogatni vitorlás túrád során. Ezek lennének Hvar, Korčula, Trogir és Dubrovnik marinái, ahol viszonylag könnyű kikötőhelyet találni, habár ha júliusban vagy augusztusban tévedsz Hvarba, akkor nem biztos, hogy helyet találsz majd magadnak.
Ha egy kis tengerparti fürdőzésre vágysz, akkor a Dubovica (Hvar) illetve a Lovrecina és a Zlatni Rat (Brac) nevű partokat célozd meg. Ezeken kívül Prozid szigetére is megéri ellátogatni egy emlékezetes strandolásra.
Hvar a horvát éjszakai élet szíve, ahol temérdek klub kínál előadásokat népszerű DJ-ktől. Nem kell aggódnod akkor sem, ha a sziget nem fér bele a menetrendedbe – Split és Dubrovnik városában sem unalmasak az éjszakák. Pag szigete továbbá minden augusztusban a Sonus zenei fesztiválnak ad otthont.
A horvát konyha tele van friss halakkal és mediterrán ízekkel. Minden régiónak megvannak a saját különlegességei, így lehetetlen azt mondani, hogy csak egy bizonyos helyre érdemes ellátogatni a gasztronómiai élményekért.
Északon például erősen érződik az olasz konyha befolyása, így hát ez a tészták és a szarvasgombák világa. Délen ezzel szemben sokkal inkább a friss tengeri élőlények kerülnek előtérbe (és a tányérokra), köztük tintahalakkal, polipokkal és rákokkal (de a sonkák és sajtok kedvelői sem maradnak majd éhesek).
A bor az egész országban remek – érdemes megkérdezni a helyieket arról, hogy mit javasolnának. Számos bérelt jacht kapitánya is rengeteg javaslatot tud majd adni a helyi termelőkkel és különlegességekkel kapcsolatban.
Itt is hasznos infókat találhatsz még: vitorlázás Horvátországban, illetve itt is olvashatsz tippeket: Tippek horvátországi vitorlázáshoz! De van egy hasznos cikkünk a Horvátországbn uralkodó széljárásokról id, amit ide kattintva érhetsz el: adriai szelek!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!