Retroérzés langusztára hangolva - A különleges Kuba

hirdetes

Retroérzés langusztára hangolva - Kuba

Papp Éva
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Gyermekkori bakancslistám első helyén az 1978-as kubai Világifjúsági Találkozó állt...Lelkesedésemet nem ideológiai meggyőződés fűtötte, hanem az Ifjúsági Magazin fekete-fehér képeiről rám mosolygó, trapézfarmeres fiatalok, akik Havanna tengerpartján éltették a békét és a szebb jövőt.

Kuba

Jól meggondoltátok? Visszhangzik a fülemben a barátok aggodalmas kérdése, miközben arra várok, hogy termetes háziasszonyunk a szűk nappali nippjei és bútorai között bekormányozzon egy lavór vizet a fürdőszobába. Bár egy csőtörés nem Havanna legfőbb ismertetőjegye, e pillanatban mégsem tűnik olyan jó ötletnek, hogy magánházaknál megszállva, egyénileg bebarangolva ismerjük meg az igazi Kuba minden zegzugát. Szerencsére ez a kellemetlen epizód jelentéktelenné zsugorodik későbbi élményeink tükrében – melyek begyűjtését már a fővárosban megkezdjük.

Kuba

Hogy milyen Havanna? Varázslatos! Képzeljünk el egy koloniális óvárost macskaköves utcákkal, az egykori kávé- és cukorbárók francia stílusú, neoklasszikus palotáival és egy csipetnyi art decóval, amelybe néhány monumentális, modernista épület vegyül, míg a Forradalom terén a nemzeti hősök több emelet magas kovácsoltvas arcképei díszlenek. Mindent beleng a patinás dekadencia. Hagyjuk, hogy sodorjon bennünket az utcák forgataga, csodálkozzunk rá az erkélyeken száradó, dagadó lepedőkre, az utakon cikázó sárga cocotaxikra, a kapualjakban ücsörgő, sziesztázó férfiakra, az úttörőnyakkendős iskolásokra. Parolázzunk az üzletébe szívélyesen beinvitáló borbéllyal, és közben próbáljuk kikerülni az alkalmi árusok standjait, amelyek a járda minden négyzetcentiméterét beborítják.

Kuba

Az egykori KGST-piacokra emlékeztető csoportosulások láttán bátran kijelenthetjük, hogy Kubában minden van! Illetve nincs. Kétheti ott-tartózkodásunk alatt sem tudjuk megfejteni a Kubára oly jellemző kettősség titkát. Helyi pesót messziről sem látunk, a turistáknak fenntartott, konvertibilis peso viszont olyan erős, hogy egyenértékű a dollárral. Működik a jegyrendszer, az élelmiszerboltokban árválkodik is néhány konzerv. De hogy honnan varázsolnak elő helyi vendéglátóink minden este többfogásos, lucullusi lakomákat garnélarákkal, langusztával, kiadós sültekkel, annak csak az ég, vagy inkább a párt a megmondhatója.

Oldtimer repesztés

Ami mindenütt kapható, az a szivar és a rum. A remek klíma és a csinos nők csak bónuszt jelentettek a szesztilalom éveiben Kubába átruccanó amerikaiaknak. A night clubokat, szerencsebarlangokat már ötven éve bezárták, az egykori pezsgő éjszakai életre csak az itt hagyott, ma már matuzsálemi korú autók emlékeztetnek. No, meg a Hotel Nacional dedikált Sinatra, Ava Gardner vagy Hemingway fotói. A Nobel-díjas író különösen kötődött Kubához, hosszú éveket töltött a Havannától nem messze található birtokán, ahol máig legnépszerűbb regényét, az Öreg halász és a tengert írta. Lerójuk tiszteletünket Hemingway kedvenc bárjaiban: a Floriditában és a Bodeguitában elfogyasztott mojitók és daiquirik hangulatemelő hatását már csak egy élmény tudja felülmúlni: amikor néhány meseszép, old-timer Buick és Cadillac végigrepeszt velünk Havanna hosszan elnyúló tengerparti útján, a Malecónon.

Kuba

Havanna neve egyet jelent a jó szivarral. A Partagás szivargyárban kiokosodunk a töltelék-, kötő- és burkolólevelekből, és fél óra múlva már egész jól képben vagyunk, melyik a Montecristo vagy a Cohiba. Ha dohányföldeket akarunk látni, akkor Nyugatra kell utaznunk, a Viñales-völgy lélegzetelállítóan szép boglyahegyei közé. A Las Terrazas és a Soroa Nemzeti Park orchideáit és vízeséseit magunk mögött hagyva érünk az apró faluba, ahol a dohánytermesztés mellett mindenki a turistákból él. A porták takarosak, a vendégeknek külön lakrész jár. Akár nálunk a nyolcvanas években, Kuba valahol a géemkák és a Zimmer frei között van félúton. Az egyik szomszéd húst kerít, a másik rákot hoz és mellé néhány széket is kölcsözöz, hogy mindannyian kényelmesen elférjünk az asztalnál. Másnap lovon járjuk be a dohányföldeket és a buja természetet. A lovaglással kapcsolatos aggályaink gyorsan eloszlanak, látva, hogy kiszolgált hátasaink mily békésen poroszkálnak a vezérmén után; ütemesebb tempóra készakarva sem lehet őket rábírni. Ezért is ijedek meg, amikor lovam gondol egyet, és egy hirtelen jobb kanyarral önállósítva magát, lelkesen ügetni kezd a dombon felfelé. Talán ráismert a nosztalgiából viselt Che Guevarás sapkámra, és zsigerből a Comandantéval megszokott gerillaösvényen indult el.

 

Forradalmi hév a Disznó-öbölben

 

Reggel korán indulunk a Disznó-öböl felé. Az égen gyülekeznek a hatalmas gomolyfelhők, és már szakadó esőben csónakázunk a Guamá Nemzeti Parkban, Kuba legnagyobb édesvízi taván, a Laguna de Tesorón. Tisztes távból fotózzuk a krokodilfarm barátságtalan lakóit, majd a lassan kiderülő időben folytatjuk utunkat a hangulatos halászfalu, Playa Larga irányába. Házunk épp a tengerparton áll, a zsalukat kitárva, ameddig a szem ellát, mindent beborít a Karib-tenger türkize. Nem csoda, hogy a környék Kuba legfelkapottabb búvárparadicsoma. Este szokás szerint összejövünk valamelyik szállásadónknál. A tengeri herkentyűk, meg a krokodilhús mellé ezúttal pompás panoráma társul a tetőteraszról. A gyertyafényes desszert felett szóba kerül a rakétaválság, a Disznó-öböl inváziója, meg az aktuálpolitika, amit csak az idegenvezetőnk által meghívott guitarrista érkezése szakít félbe. A vérforraló salsák mellett felcsendülnek a vidám forradalmi dalok, újabb turisták csatlakoznak a szomszéd házakból, és csakhamar olyan hangulat kerekedik, mint a békebeli tábortüzeknél.

Kuba

A zene legalább olyan fontos a kubaiak számára, mint az oxigén, de talán sehol nincs annyi bár, meg casa de la música, mint Trinidadban. Miután Cienfuegosban megállva egy órát lubickolunk az idomított delfinekkel, késő délután érünk a cukorbárók egykor virágzó fellegvárába. A gyarmati város tobzódik a színekben, csak a kovácsoltvassal védett, óriási ablakok törik meg a kék, sárga és zöld házfalak harmóniáját. A meleg mindent felülír, alig enyhíti a legendás La Canchanchara bárban elfogyasztott helyi koktél. Irány a tengerpart, majd a siesta, és az esti készülődés. Táncos cipőink bevetésre készen kopognak a macskaköves utcákon, és majd’ minden sarkon belehallgatunk a helybéliek alkalmi örömzenéibe. Kész Buena Vista Social Club! Nagypapa korú zenészek nyüstölik a gitár és a bőgő húrjait, pereg a ritmus a kongán, ütemesen csattannak a clave keményfa rúdjai. Odabent nagy a tömeg, de hamar kerül hely, meg táncpartner is, érdes tenyerek húznak ki a parkettra, majd kísérnek vissza az asztalunkhoz. Már éppen elbíznám magamat, hogy elkaptam a salsa ritmusát, amikor aktuális partnerem vég nélküli forgatásba kezd. Kegyelemért könyörgök, de valaki odaszól, hogy hiába, ugyanis partnerem – akinek állapotára remek tánctudása alapján semmi nem utalt – siketnéma. A szomszéd asztalnál ülő férfiak tapsolva adják alá az ütemet, én pedig rövidesen úgy érzem magam, mint egy űrhajós a bajkonuri kiképzőbázison.

 

Ami az öt csillagból kimarad

 

Lassan magunk mögött hagyjuk a kubai hétköznapokat, ám a tengerpart előtt még útba ejtjük Santa Clarát, ahol Che Guevara döntő csatáját vívta a Batista-rezsim zsarnoksága ellen. Ma itt impozáns mauzóleumban nyugszik a lánglelkű forradalmár. Körutazásunk utolsó állomásához érkezünk. Egy hosszan a tengerbe nyúló töltésen át végigautózunk Cayo de Santa María szigetére, ami Kuba Varaderonál kevésbé felkapott, és épp ezért sokkal békésebb üdülőhelye. Mintha újra Európában lennénk. Az ötcsillagos, all inclusive hotelgépezet kerekei olajozottan forognak, a tenger meleg, az animáció remek, a svédasztal roskadásig megrakva minden jóval. Mégis, valami hiányzik. Először arra gondolunk, talán a háziak által gondosan odakészített szalvéták, az áttáncolt éjszakák, vagy a frissen sült házi kenyér illata. Aztán rájövünk, hogy a nosztalgia inkább a saját ifjúságunknak szól, amiben hála Kubának, egy kicsit újra megmerítkezhettünk. A havannai reptér felé vezető, több órás buszutazás alatt még kieresztjük a bennünk élt, hajdanvolt úttörőt. Repertoárunkban jól megférnek egymás mellett a népdalok, a Mint a mókus, meg a Guantanamera. Egyenes derékkal jöttünk, harsogjuk, pedig stílszerűbb lenne, hogy szomorú szívvel megyünk. És már most tudjuk, hogy Kuba az az ország, ahová gondolkodás nélkül, akár holnap visszajönnénk.

 

Szívesen látogatnál el a legjobb szivar hazájába, ahol az old timer sosem megy ki a divatból? Tekintsd meg az AlmaVía ajánlatatit, garantáltan nem fogsz csalódni!
Kattints ide!

Forrás: Park Magazin

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes
Közösség

Szótár

Centomiglia

Centomiglia vitorlás verseny történet Az első Centomigliát a Circolo Vela Gargnano... Tovább

Szeksztáns

Tengeri csillagászati navigációnál használt tükrös szögmérő. Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 131

Átlagos értékelés: 4.9

utazás