Engem ugyan nem zavar! Ésszel kell csinálni. Ahogy vitorlázóból is megvan a komplett idióta úgy motorcsónakosból is meglesz, illetve megvan. Ezen nem tudunk változtatni. Azaz dehogynem tudunk, illetve tudnánk! Igazából nevelni kéne őket, felvilágosítani, hogy hogyan kéne kulturáltan hajózni. Kezdve az egészet a családban, folytatva mindezt az iskolában, majd befejezve ezt a hajós képzéseken. Sajnos a legkevésbé történik ez meg.
Meséljek egy érdekességet? Van egy barátom, aki nagyon sokat vitorlázott. Több versenyen együtt is indultunk hajójával. Sajnos kora és kimondottan rossz egészségi állapota nem engedi meg, hogy vitorlázzon, pedig imádja. Mondjuk nem is nagyon volna neki kivel. Ezért vitorlását elektromos motorcsónakra cserélte és feladta a vitorlázást csak, hogy tovább élvezhesse a vizet, a hajózást és a Balatont. Szóval mielőtt elítélnénk egy motorcsónak tulajdonost, érdemes volna megnézni, hogy őt mégis mi motiválja a hajózásban. Talán általánosságban is kimondhatjuk azért, mert valaki motorcsónakozik, még nem rossz ember. Pedig sokszor eleve, de facto annak vannak kikiáltva. Démonizálva őket. Ideje volna már, hogy ebből a gyerekes, homokozói gondolkodásmódból egyszer, s mindenkorra kinőjük mi vitorlázók és persze a hajózással nem foglalkozó kívülállók egyaránt. A motorcsónakos is ember, ő is hajós.
Nem hiszem, hogy az új elektromos csónakok kiszorítják majd a vitorlásokat. Hogy mégis miért nem tudjuk elfogadni jelenlétüket? Az emberi gyarlóságaink miatt, fűszerezve a félelemmel, hogy olyan magasak lesznek a kikötőbérleti díjak, amit már csak egy „csilliárdos” elektromos motorcsónak tulajdonos fog tudni megfizetni (meg egy óriás „bödönke” vitorláshajó tulajdonos), mellyel szépen kiszorulnak a „szegény” vitorlázók. Visszakanyarodnék korábbi gondolatokhoz, ha volna elég szabad kikötőhely, akkor ez a vitorlázó-motorcsónakázó ellentét is tompulna.
Nem vagyok naiv, biztos vagyok benne, hogy hamarosan hihetetlen számban szaporodnak majd el ezek a járművek, és egészen biztosan gyorsabban terjednek majd, mint a vitorláshajók, és hamarosan a jelenleginél nagyobb arányban lesznek majd jelen a kikötőkben, mint eddig. De nem gondolom, hogy mindez a vitorláshajók azaz a vitorlázók számának kárára lenne. Persze megjelennek új hajók, friss hajótulajdonosok. Elég nagy esélyt látok arra, hogy az eddig nyaralónak, nyaralóhajónak, ne adj’ Isten motorozásra használt vitorlásoknak egy része hamarosan valódi motorosra fog cserélődni. Na de kérdezem; ezzel mi lenne a baj? Az ilyen vitorlásokat eddig sem vitorlázásra használták, ezután sem erre fogják.
Azt várom, hogy több támogató gyűljön össze, mint tiltakozó. Tudom tiltakozni mindig könnyebb, ahogy rombolni is. Építeni, és valami mellett kiállni sokkal nehezebb és nem is „népszerű”. Tiltakozom a tiltakozás ellen! A terv természetesen az, hogy mind a közvélemény, mind az érintett helységek vezetői, de akár a beruházók is lássák (akár el is juttatom hozzájuk), hogy vannak hajósok, nem is kis számban, akik egy ilyen beruházás mellett állnak. Ne csak a hangos kisebbség, a mindig, minden ellen tiltakozók hangja hallatszódjon. Kapjon publicitást a csendes tömeg is végre, akik úgy néz ki nem tudnak kiállni egységesen az érdekeik mellett. Azonban hiszem, hogy jó ügyért küzdünk, tudja ezt meg mindenki. Nincs kétségem afelől, hogy egy kikötő üzleti, profitorientált tevékenység. De könyörgöm! Szükség van erre a szolgáltatásra, ehhez a tevékenységhez. Kikötőhelyek nélkül se hajót tartani, se rendesen hajózni, se túrázni, de még versenyezni se fogunk tudni. Ne vegyék el tőlünk ezt a lehetőséget, ne rekesszenek ki, ne tegyék lehetetlenné a hajós módra történő természet élvezetét.
Nos viszonylag egyszerűen megfogalmazva: Azt várom a petíciótól, hogy a „zsigeri tiltakozók“ elgondolkodjanak, hogy a tiltakozásukkal valójában kirekesztenek és lehetőségektől (sport, hobbi, kikapcsolódás) fosztanak meg másokat. Persze a jogos és valós kifogásokat orvosolni kell, vagy áttervezni, akár máshová helyezni a kikötőt.
Természetesen azt is várom, hogy a hajós társadalom kiálljon magáért, hogy legyen valami működő érdekképviseletünk is. Ha ez állami szinten nem megy, akkor legyen az érdekképviseletünk alulról szerveződő, valódi civil, minden politikától teljes mértékben mentes, szakmai elvek mentén gondolkodó szervezetünk, mely a hajós társadalom egészét képviseli. Volna mit tenni! Ráadásul nem kizárólag önös érdekből. Akkor hát tegyünk érte!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!