MVSZ segítség az árvízvédelemben

MVSZ segítség az árvízvédelemben

Szoják Balázs
hirdetes

 Magyar Vitorlás Szövetség a Magyar Vízimentő Szakszolgálattal és a Spartacus Vitorlás Egylettel összefogva 2010. június 6-én és 7-én egy hat hajóból, buszokból és felszerelésekből álló mentő csapatot küldött az árvízi terület egyik legjobban sújtotta térségébe, Felsőzsolcára.

Árvíz 2010

Bekapcsolódás az árvízi mentésbe

 

A mentéshez merev aljú gumimotorosokra, utánfutókra, szállást is biztosító buszokra, megfelelő viharruházatra, több  napi élelemre, és az éjszaki munkához megfelelő világításra volt elsősorban szükség. A többek között Kerekes Kázmér, Kőváry István, Erdélyi Béla, Szalay Csaba, Bagyó Sándor alkotta egység vasárnap hajnalban ért a területhez, ahol a helyi katasztrófavédelem és rendőrség által koordinált mentési akcióba kapcsolódott be. A nappali és éjszakai árvízi mentés, a nagy sebességű víztömeg és a kiszámíthatatlan sodralékok miatt nagy tapasztalatot és körültekintést igényel.

hirdetes

 

Tovább fenyeget az árvíz

 

 A szervezett mentő egység indulásakor, még kb. 60-70 cm-es vízszínt emelkedést jósoltak a jelenlegi rekord vízszinthez, és a Tisza alsóbb szakaszaira is kritikus helyzetet jósoltak A Magyar Vitorlás Szövetség folyamatosan kapcsolatban áll a katasztrófavédelem illetékeseivel, és amennyiben ez indokolt, további mentőerők szervezését és küldését biztosítja. Hétfő estig előzetesen már több  balatoni és velencei tavi klub ajánlotta fel hathatós segítségét az esetleges további mentési munkában.

hirdetes

 

Adománygyűjtés a Fehér Szalag NJL Nagydíjon

 

 A Magyar Vitorlás Szövetség a mentő egység költségeinek fedezésére, ill. az árvízi károsultak megsegítésére a Fehér Szalag NJL Nagydíj nevezési eljárásakor adományokat gyűjt, melyet haladéktalanul továbbít a bajbajutottak számára.

Szoják Balázs
MVSZ-főtitkár

 

 

Forrás: http://www.hunsail.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes

Szótár

Közbeszerzési referens

A közbeszerzési referens egy olyan szakma, melyre egyre nagyobb az igénye a cégeknek, hisz a... Tovább

Beaufort skála

A Beaufort skála meghatározását lásd a szélerősség skála szótárszónál. Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.